Minden, amit tudni akarsz a H tarifa kapcsán!
Elsőre talán kevesen tudják: a lakossági áramszolgáltatások terén is széles paletta áll a rendelkezésünkre. A H tarifa egy az igénybe vehető áramdíjszabások közül. Azért hozták létre, hogy egy kedvezményes tarifával lehessen működtetni a hőszivattyúkat és a megújuló energiforrásokból, például a napenergiából kiépített fűtési rendszereket. Ezt a különleges díjszabást 2010-ben rendeletben alkották meg, azóta igényelhető az egyetemes áramszolgáltatás keretein belül.
Milyen áramtarifák léteznek?
A legismertebb – A1 tarifa
Ez a leggyakrabban használt, általános díjszabás, amely egy zónaidős: vagyis éjjel-nappal ugyanazon az áron jutunk hozzá. Tehát átlagos esetben ezt használjuk a készülékeink működtetéséhez. Az ára 2523 kWh/év-ig 35,2 Ft/kWh kedvezményes áron érhető el, 2523 kWh/év felett pedig 70,1 forint az árszabás.
A két zónaidős áram: A2 tarifaEz már két zónaidős: a csúcsidőszak hétköznapokonként 7:00 és 23:00 közé esik, a kedvezményesebb völgyidőszak pedig a 23:00 és 7:00 közötti időszakot jelenti hétköznapokon és a hétvégéket. Míg a csúcsidő áramdíja 43,4 Ft/kWh, addig a völgyidőszak árszabása jelentősen kedvezőbb, mindössze 32,7 Ft/kWh, lakossági piaci áron pedig 70,1 Ft mindkettő. Akkor érdemes az A2 tarifát igénybe venni, ha legalább a fogyasztásunk fele éjszakára vagy hétvégére esik: ilyenkor sokat spórolhatunk a kedvezményes díjszabással.
A régi éjszakai áram ma már vezérelt áram: B tarifa
Ez a díjszabás lesz a szintén jól ismert, a régebben éjszakai áramként elnevezett tarifa, amely ma már a vezérelt áram névre hallgat. A B tarifa csak olyan berendezésekhez használható, amelyek vezérelt csatlakozási ponttal rendelkeznek, vagyis külön mérőre vannak kötve és nem a dugaljba kell őket csatlakoztatni, hanem fixen a hálózatra kapcsoltak. A hőtárolós készülékek mint például a bojlerek üzemeltetéséhez javasolt használni. Csúcsidőszakon kívüli időszakra esik az áram elérhetősége, naponta mindössze 8 órán keresztül. A B tarifa ára 2523 kWh/év-ig 23,5 Ft/kWh, felette pedig 60,9 Ft/kWh és választható az A1 vagy A2 díjszabás mellé is, kiegészítő lehetőségként.
Geo tarifa – hőszivattyúkhoz kitalálva
A Geo tarifa már egy speciális díjszabás, amelyet hőszivattyús berendezések üzemeltetéséhez hoztak létre. A "B-GEO" tarifa az MVM Émász Áramhálózati Kft. és az ELMŰ Hálózati Kft. szolgáltatási területén, kizárólag az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. kereskedelmi szerződéssel érhető el, egyetemes szolgáltatásban, viszont 2021. szeptember 1-jétől új szerződés nem köthető B Geo tarifával. A B GEO tarifa esetében a berendezés vezérelt áramkörhöz kapcsolódik, amely naponta legalább 20 óra üzemidőt biztosít a hőszivattyú számára, 2x maximum 2 óra megszakítással. (Egy megszakítás nem lehet hosszabb 2 óránál, és két megszakítás között minimálisan 2 óra felfűtési idő áll rendelkezésre.)
Megújuló energiaforrások és hőszivattyúk: itt a H tarifa
Ez a hőszivattyúkhoz és a megújuló energiaforrásokhoz kiépített rendszerekhez használható tarifa. A legfontosabb jellemzője, hogy nem elérhető egész évben: fűtési célra a legkedvezményesebb áron csak október 15-től április 15-ig vehető igénybe. A díja 23,5 Ft/kWh, és a H árszabás esetén a fűtési idény fogyasztására nem kerül alkalmazásra lakossági piaci ár. Létezik H árszabás fűtési idényen kívüli fogyasztásra is 2523 kWh/év-ig, ez 35,2 Ft, felette pedig 70,1 Ft. (Az árak bruttó árak és a 2022 augusztus 8. utáni állapotot tükrözik.)
H díjszabás: fűtsünk kedvezményes tarifával!
Nézzük meg mi mindent kell tudnunk a H tarifáról! 2010. április 16. óta lehetséges lakossági felhasználásra megigényelni, hogy a napenergiából vagy más, megújuló energiaforrásból kiépített fűtési rendszerek esetén a hőellátásról gondoskodó készülékek működtetéséhez kedvezőbb árú villamos energiát lehessen használni.
A keringető szivattyúk, kompresszorok vagy hőszivattyúk üzemeltetése tehát innen a leggazdaságosabb, ezért ezen rendszerek telepítésekor meg kell fontolni, hogy a H tarifát válasszuk. Ugyan csak idény jelleggel elérhető, de október 15. és április 15. között napi 24 órában, megszakítás nélkül, folyamatosan elérhető, nagyon kedvező áron.
A H tarifa igénylése és bekötése
Ha odáig eljutottunk, hogy gazdaságos és az egyébként is környezettudatos rendszerünknek további előnyöket kölcsönöz, akkor felmerül a kérdés, hogy miként zajlik maga az igénylés?
A H tarifa beköttetéséhez fel kell venni a kapcsolatot az illetékes áramszolgáltatóval – a díjszabás rendeletben szabályozott, így az ország egész területén elérhető. A szolgáltatónál elérhető az igénylőlap, be kell nyújtani a csatlakoztatni tervezett készülékek, berendezések adatlapját. Akár a B típusú, éjszakai, vezérelt áram mellé is igényelhető ez a tarifa.
A bekötést csak regisztrált szerelő végezheti el és a bekötés során egy külön mérőt kell majd felszerelni, mivel nem leválasztható, külön mérhető áramkörre szükséges bekötni, egy két tarifás mérő segítségével.
Hogyan néz ki ez a két tarifás mérő? Összegyűjtöttünk minden információt, ami a H tarifás mérő kijelzőjének értelmezéséhez szükséges.
Az OBIS kódot a bal felső sarokban találjuk: a 181-es a kedvezményes regiszterű (HT), a 182-es pedig a normál regiszterű fogyasztást jelöli.(NT).
A felső sort végignézve: az ERR a mérő hibajelzésekor rajzolódik ki, míg az L1 jelölés az egyfázisú bekötést, az L123 a háromfázisú bekötést jelzi. Az alsó sorban található MBJ jelzés a mágneses manipulációra utal, míg a +/-P az energia irányát mutatja. A kijelzőn található piros LED pedig végig a fogyasztással arányosan fog villogni.
Érdemes tehát új fűtési rendszereink tervezésekor a megfelelő szigetelés mellett a megújuló energiaforrásokban és hőszivattyúkban gondolkodnunk, hiszen rendkívül kedvező árú villamos energiával tudjuk működtetni őket a H tarifának köszönhetően.
Forrás: https://www.eon.hu